Adatlap


Esettanulmány címe:
Smart City Project
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
információ, kommunikáció
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
A Senso-Media Zrt. a digitális infokommunikációs eszközök beszállítója a Smart City pilot projektjében Nyíregyházán. A projekt megvalósítását széleskörű kutatómunka előzött meg, hogy a fejlesztéseket a helyi igényekhez igazíthassuk. Ehhez először fel kellett mérnünk és megértenünk, hogy miként működik Nyíregyháza, és ehhez kellett igazítaniuk az okos várost szolgáló fejlesztéseket. Azok a városok bizonyultak sikeresek, ahol teret engedtek az innovációs tevékenységnek, ennek első lépése a települési stratégiák kialakítása volt. A megoldás kialakításánál fontos szempont volt, hogy a kényelmi szolgáltatások találkozzanak a valós igényekkel. A Senso-Media Zrt. által kifejlesztett Smart City információs terminál rendszer, a Digital Signage technológiáinak segítségével képes, egy minden fogyasztói információs szükségletet kielégítő okos várost teremteni. Cégünk impozáns kültéri eszközeivel kívánja megvalósítani a XXI. századi igényeket az információszolgáltatásban. Innovatív megoldás
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
Digitális megoldásainkat társadalmi igényeknek megfelelően fejlesztettük ki, megkönnyítve a tájékozódást, időt és energiát spórolva. Termékeink csökkentik a reklámzajt és a meddőszórás nélküli reklámozást, mivel célzottam ajánl a vásárlók igényeinek megfelelően.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
Kültéri Információs Terminál Avagy, a digitális infokommunikáció integrálása a városban élők és turizmus számára. A padba esztétikusan illeszthető Kültéri Információs Terminál (KIT) rozsdamentes acélból és edzett üveggel készült vandál-biztos kiképzésű, melyen minden információ több nyelven elérhető – csupán egy érintésre. Környezettudatos konstrukció: a kültéri eszközök teteje nem csupán a felhasználók eső elleni oltalmára szolgál, de annak borítása napelemekkel felszerelt a megújuló energia hasznosítása érdekében. Integrált USB csatlakozók telefonok, tabletek, notebookok töltésére. Ingyenes közterületi Wifi pont a lakosok és a turisták számára. Eszközeink fejlesztésekor nem feledkeztünk meg a fogyatékkal élő felhasználókról sem, járműveiket csatlakoztatva a Smart Bench-re feltölthetik annak akkumulátorát. E mellett a konstrukció része egy elektromos kerékpárok töltésére alkalmas egység is. SmartCity szoftverrendszer főbb funkciói: Útvonaltervezés, Tömegközlekedési információk, Hírportál és eseménynaptár, Közérdekű információk, Turisztikai támogatás, Városkártya kezelés, Szavazás, közvélemény kutatás, Videó streaming, Reklámozás, Wifi szórás - közterületi free Wifi pont. A Smart City rendszer naprakészségét egy online adminisztrációs felület és egy felhő alapú központi adatbázis szolgálja ki. A felhasználóbarát kialakítású adminfelület segítségével az operátorok, vagy adminok könnyen és real-time menedzselhetik az egész hálózatot.