Adatlap


Esettanulmány címe:
Elkészítettünk egy online megjelenést és elindítottuk az első digitális terméket
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
humán-egészségügyi, szociális ellátás
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Az ügyfél, egy elsősorban gerinc bántalmakra specializálódott orvos/gyógytornász. A szervezetet egyedül vezette, de az utóbbi időben kiderült, hogy segítségre van szüksége, hiszen az jelenlegi ügyfél mennyiséget nem tudja egyedül kezelni. Azért keresett fel minket, hogy az ingadozó bevételét, és a túlterheltségét segítsünk kezelni.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
Az üzletek problémája, hogy bár növekszenek, nem képesek kihasználni a visszatérő ügyfelekben lévő potenciált. A meglévő ügyfelekkel az időpont egyeztetés további üzleti veszteséget jelent, hiszen nem minden esetben érkeznek meg a megbeszélt időpontra, és emiatt kieső bevételt okoznak a szervezetnek. Emellett ezeknek a problémáknak a kezelése, annyi időt és erőforrást foglal el, hogy nem jut idő az új ügyfelek szerzésére. Ráadásul, az ügyfélkezelési rendszer hiányosságai miatt, nem képesek az új ügyfeleket visszatérő ügyfelekké alakítani. Ezek a problémák útjában állnak a szervezet növekedésének.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
1. technika: Előkészítettünk a weboldalhoz egy digitális terméket - Piackutatást végeztünk, hogy megtaláljuk a szervezet számára az ideális célközönséget. - Összeállítottunk a gyógytornászok segítségével, egy ingyenesen letölthető tanulmányt. - Elkészítettünk egy megvásárolható videó sorozatot, a gerinc problémával szenvedők számára. 2. technika: Létrehoztunk egy automata eladási csatornát - A cég weboldalát újra dizájnoltuk, hogy képes legyen az érdeklődők e-mail címét gyűjteni, az ingyenes tanulmányért cserébe. - Létrehoztuk a digitális termék eladási csatornát. - Bevezettünk egy összetett viselkedés alapú e-mail marketinget (cloud). - Létrehoztunk egy automata webináriumot, az ügyfelek oktatására és vevőszerzésre. - Beállítottuk a reklám kampányt, úgy, hogy az érdeklődőket újra célozzuk 4. technika: Beállítottunk egy „nagy értékű” csatornát. - Újra áraztuk a cég személyes szolgáltatásait. - Kedvezményes csomagajánlatokat dolgoztunk, ki, hogy növeljük az ügyfelek kosárértékét. - Beállítottunk egy ingyenes telefonos tanácsadást. - Kidolgoztuk a telefonos eladás módját, és megírtuk a szövegét. 5. technika: Automatizáltuk a visszatérő ügyfelek kezelését - Beállítottunk a visszatérő ügyfeleknek egy automata emlékeztető e-mail és SMS sorozatot, ami gondoskodott az ügyfelek visszatéréséről. - Beállítottunk egy automata „elköteleződés növelő sorozatot”, ami segített kialakítani az ügyfelek hűségét. 6. technika: Teszteltük az eladási csatornát - A/B tesztelést végeztünk - Optimalizáltuk a csatorna belépő részét - Optimalizáltuk a telefonos konzultáció szövegét, az eredményesség alapján. Melléklet: A képen minta az eladási csatornákból.