Adatlap


Esettanulmány címe:
Asztalfoglaló rendszer működése egy kézműves söröket forgalmazó vendéglátó egységben
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
egyéb szolgáltatás
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Ügyfelünk az ország egyik legnagyobb kézműves sörözője, mely Budapest központi helyén található. A söröző megközelítőleg 300 fő befogadására képes. Kezdetben csak kézműves sörök forgalmazásával foglalkoztak, azonban mára már sokkal összetettebb komplexummá nőtte ki magát, kávézóval, grillbárral, borozóval és egy kifejezetten sörkóstolásra vágyó vendégeket célzó SörHotel. A vendéglátó egység nagyságának és sokoldalúságának köszönhetően különböző rendezvények helyszínének is kiválóan alkalmas. Jelenleg nagyságrendileg 20 főt alkalmaznak. A vendégkör megtartására és az új érdeklődök figyelmének felkeltése érdekében folyamatos újításokkal, ötletekkel és természetesen különlegesebb sörökkel bővítik amúgy sem elhanyagolható méretű repertoárjukat.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
A korábban említett sokoldalúságnak és befogadóképességnek köszönhetően egyre bonyolultabbá vált a vendégek foglalásának kezelése. Nem lehetett pontosan tudni, hogy adott pillanatban beérkező foglalás teljesíthető-e vagy sem vagy hogy pontosan mennyi ember fordul meg adott időszakra nézve náluk.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
Az asztal.info egy felhő alapú szolgáltatás, mely lehetővé teszi, hogy az adatokhoz bármikor és bárhonnan hozzáférhessenek az erre jogosultsággal rendelkező felhasználók. Az ügyfelünk változó igényeinek megfelelően folyamatosan fejlesztjük a foglalási rendszert. Jelenleg az ügyfelünkhöz történő foglalásra az alábbi lehetőségek vannak: - az oldalukra beépített widget-en keresztül - a Facebook oldalukra beépített widget-en keresztül - ControlPanel-en keresztül: ezen a felületen látható az összes beérkezett rendelés és itt rögzíthetik azt is ha valaki foglalás nélkül érkezik. Így a hely telítettsége mindig a tényleges adatokat mutatja. - http://asztal.info/index.html oldalon Fontos, hogy a rendelések bármelyik módon is éreznek, az azonnal befut az ügyfélhez. Ügyfelünk a foglalási rendszerrel bővítette ügyfelei körét, hiszen a vendégeknek bárhonnan bármikor lehetőségük van lebonyolítani a foglalást rövid időn belül, regisztráció nélkül. Adatbázisunkba 5 hónap alatt 1600 foglalás érkezett a rendszeren keresztül. 1600 foglaláson keresztül 18000 embernek foglaltak helyet.