Adatlap


Esettanulmány címe:
Raktárkezelő, számlázó, partner nyilvántartó, munkalap kezelő rendszer
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
információ, kommunikáció
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Az ügyfél Nógrád megyei, informatikai és szórakoztató elektronikai, mobil készülékek árusításával, szervizelésével foglalkozik. Több boltjában és raktárában tárol termékeket, illetve több szervizt üzemeltet, amik között a szervizelendő készülékek mozognak annak megfelelően, hogy melyik szervizben tudják a leghatékonyabban elvégezni a javítást. Ugyanígy a kereskedelmi termékek is mozognak a boltok és raktárak között. A termékek egyedi gyári számmal rendelkeznek az egyedi azonosítás miatt.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
A több helyszín közötti áru mozgásból problémák adódnak, mert a munkatársak időnként elfelejtik, hogy egy-egy terméket átvittek másik helyszínre. A több szerviz hely miatt előfordul, hogy a szervizesek elfelejtik visszaküldeni az elkészült, javított termékeket, így a vevő nem kap értesítést róla, ebből számos kellemetlen helyzet adódik és romlik a cég megítélése. A szervizekben nincsenek megfelelően tárolva és jelölve a javítandó készülékek, így előfordul, hogy elveszik a szervizben egy-egy készülék, amit akár órákig kell keresni. Ez idő és pénz kiesést is jelent. Előfordult már, hogy a keveredés miatt egyik vevő egy másik vevő készülékét kapta vissza tévedésből. Az ügyfélszolgálatos munkatársak nem minden esetben olyan képzettek, hogy az ügyfelek minden kérdésére választ tudjanak adni, így az értékesítésben veszteség éri a céget.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
A raktárkezelő rendszer bevezetésekor feltöltésker kerültek a készülékek, a készülékek paraméterei, műszaki leírásuk. A cikktörzs adataiban az ügyfélszolgálatos munkatársak gyorsan és pontosan kikereshetik a vevők kérdéseire a válaszokat, így tehermentesítik a szervizes munkatársat és a tulajdonosokat is, valamint profibb, szakértő képet festenek a cégről. A raktárkezelőbe felvitelre kerültek a helyszínek, illetve az egyes helyszíneken tárolt termékek (alkatrészek és készülékek is), így pontosan látható, hogy egyes termékek hol találhatók a cégnél. Ez csökkenti a fölösleges alkatrész rendelésket, ezzel pénzt és időt spórolva a cégnek, illetve felgyorsította a szervizelés folyamatát is, ami növelte a vevői elégedettséget. A szerviz modul bevezetésével párhuzamosan bevezetésre került a cégnél a címkézés és mappázás eljárása, ami azt jelenti, hogy a kisebb készülékeket nylon tasakokba teszik, a nagyobbakra öntapadós címkét ragasztanak vonalkóddal. A tasakokba elhelyezik az átvételkor felvett munkalapot, amin minden fontos információ szerepel a készülékől (típus, tulajdonos, gyári szám, hiba leírása, stb), valamint egy egyedi vonalkód a munkalaphoz. Így a szervizekben minimálisra csökkent a keveredes, átláthatóbb lett a rendszer és így pontosabb és gyorsabb lett a kiszolgálás. Ezzel párhuzamosan a szervizesek látják a készletet és tudnak alkatrészeket átkérni más raktárakból / szervizekből, ha ott van, vagy tudnak gyűjtő rendelést feladni a cégen belül, amit aztán a beszerzéskor összesítve kap meg az árubeszerző. A rendszerünk bevezetése óta a cég hatékonysága nagyságrendekkel nőtt és az ügyfélpanaszok száma is jelentősen csökkent.