Adatlap


Esettanulmány címe:
2D-s tervezésről 3D-s szoftvermegoldásra való átállás
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
információ, kommunikáció
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
A cég egy pest megyei kis, családi (14 fő) tervezőcég, akik elsőkörben ivóvíz-, szennyvíz és csapadékvíz hálózatok tervezésével foglalkoznak. A cég 1997-ben alakult. Ez egybeesik Magyarországon azzal az időszakkal, amikor beindult az állami szintű közműhálózat fejlesztése. Az önkormányzatok, illetve az erre szakosodott cégek országos szinten egyre több forrást kaptak a fent említett közművek fejlesztésére.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
A cégnek növelnie kellett kapacitásait, mivel egyre több munkájuk lett. Akkoriban kezdetleges tervezőszoftverekkel dolgoztak, amivel lassan, és kevésbé pontos munkát tudtak végezni, sőt, a legtöbb számítást papíron kellett elvégezniük. Szükségessé vált tehát valamilyen megoldás a munka hatékonyabbá tételéhez.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
A cég a CAD+Inform Kft.-vel találkozott, és elkezdték megvitatni a helyzetüket. Hamar realizálták az igényt, és rá a megoldást is. A CAD+Inform Kft. egy átfogó Autodesk szoftvercsomagot javasolt, amivel 18 tervező szoftverhez férhetnek hozzá egyidejűleg, és teljes mértékben automatizálhatnak munkafolyamatokat. Továbbá képesek lettek felhőben tárolni adatokat, illetve onnan elérni műszaki dokumentumokat, terveket, így könnyebbé vált az együttműködés cégen belül, illetve a partnerekkel egyaránt. Rengeteg időt takarítottak meg, így most már a fontosabb dolgokra fókuszálhatnak. Ennek egyik hozománya, hogy azóta még több munkát vállalnak, ennek ellenére a minőségi mutatóik javultak. A cég tervezői számára pedig sokkal élvezhetőbbé vált a munka.