Adatlap


Esettanulmány címe:
Digitális tudásmenedzsment
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
kereskedelem, gépjárműjavítás
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Ügyfelünk elektronikai gyártó vállalat irodai és a termelésben dolgozó kollégákkal, Tatabányai telephellyel. Egy nemzetközi vállalat csoport részeként végeznek magas élő munka igényes elektronikai alkatrész összeszerelést. A minőség és az alacsony selejt arány kiemelten fontos számukra. Az digitális oktatási illetve tudásmenedzsment megoldások ismeretlenek voltak, kizárólag tantermi képzésekkel oldották meg oktatási szükségleteket mind a gyártásban mind pedig az adminisztrációs, vezetői területen dolgozók számára.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
Ügyfelünktől 2012-ben érkezett a felkérés, hogy a korábban tantermi formában lebonyolított speciális képzési programot (ESD-érintésvédelem és fontossága) ültessük át digitális platformra. Több egyeztetés és ártárgyalási forduló után kötöttük meg az együttműködés szerződést, amely azóta is folyamatos kapcsolatot eredményez közöttünk. A korábban alkalmazott tantermi képzések jelentős szervezési, papír alapú nyilvántartási és adminisztrációs terhet jelentettek, ennek a kérdésnek a megoldására vártak megoldást tőlünk. Fontos szempont volt az egyszerű kezelhetőség, alacsony erőforrás igény és ár érték arányban megfelelő megoldás nyújtása. A tananyag fejlesztésénél szempont volt, hogy az ne egyedi programozással, hanem tananyag fejlesztő célszoftverrel készüljön, megadva a lehetőséget az esetleg házon belüli frissítésre, illetve naprakésszé tételre. Fontos szempont volt, hogy ne kizárólag megtanítsuk a tananyagot, de a munkatársak meg is értsék a témát és annak fontosságát.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
Az elkészített megoldás két részből tevődik össze: - képzés szervezést és a jelentés szolgálatot biztosító keretrendszer - konkrét tananyag, amely a tudás átadásról és megértés méréséről gondoskodik. A 2012-es éles indulás óta évente frissítésre kerülnek a tananyag és a keretrendszer egyes részei, így mindig naprakész, minden dolgozó számára elérhető rendszer biztosítja a szükséges ismeretek megszerzését. A bevezetett keretrendszerben minden dolgozó egyedi belépési azonosítóval és jelszóval rendelkezik, így visszakereshető, hogy az adott évben milyen eredményt ért el a vizsgán. Jelenleg a rendszerben közel 600, fizikai és szellemi munkás oktatása valósul meg. A tananyag túl a szöveges információkon audió vizuális segédeszközök segítségével mutatja be a témát és annak fontosságát. Tudomásunk szerint az indulás óta újabb tantermi képzést a témában nem szerveztek, kizárólag a digitális formátumban történik az új belépők első illetve az ismétlő képzés a vizsga.