Adatlap


Esettanulmány címe:
Szállítói adatbázis-kezelő szoftver
Az esettanulmányban szereplő ügyfél ágazati besorolása:
egyéb szolgáltatás
Az esettanulmányban szereplő ügyfél piaci bemutatása - ágazat, cégméret, piaci körülmények, erőforrások:
Ügyfelünk (budapesti Nonprofit kft.) stratégiai feladata a közép-európai térségben megvalósuló gazdaságfejlesztési programok szakmai támogatása és koordinálása. Fő tevékenységei első sorban az üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás, a vállalkozói, munkaadói érdekképviselet, forráskezelés.
A megoldandó üzleti probléma bemutatása:
A cél a pályázati programok keretében elérhető eszközök, valamint szállítók bemutatását biztosító minősített adatbázis létrehozása. A szállítói adatbázis célja a szállítók és a határon túli gazdaságfejlesztési stratégiák keretében kiírt pályázati felhívásra pályázatot benyújtott pályázók összekötése. Az online felületén keresztül a pályázóknak hozzáférhetővé kell tenni a gazdaságfejlesztési programok keretében beszerezhető eszközöket, míg a szállítók számára elő kell segíteni az értékesítést termékeik széleskörű bemutatása és kategorizálása által. Az oldal egy olyan adatbázisra kell épüljön, amelyben kizárólag a megfelelő referenciákkal bíró, minősített vállalkozások és azok jóváhagyott termékei szerepelnek. Az adminisztrátorok számára biztosítani kell a megfelelő funkciókat a szűréshez, csoportok műveletekhez, termékek jóváhagyásához. Az adatbázisban szereplő termékek adatlapján történő változtatásokat verziókövetési funkcióval szükséges ellátni melyet folyamatos monitoring kísér. A platformon biztosítani kell a regisztráció nélküli böngészést ugyanakkor a regisztrált felhasználók számára ajánlatok nyomtatását szükséges megoldani. A rendszert többféle specifikus szerepkörrel és megfelelő adminisztrációs háttér rendszerrel kell ellátni.
Az alkalmazott megoldás bemutatása és a bevezetést követően elért üzleti előnyök:
A Szállítói Adatbázis Drupal keretrendszert használ ami lehetővé teszi további fejlesztői modulok hozzákapcsolását. A rendszerben Ajánlatkérőként és Szállítóként is lehet regisztrálni valamint adminisztrátorok is dolgoznak figyelve az egyes “Jóváhagyott szállítók” termékfeltöltési és prezentációs tevékenységeit úgynevezett Revision Control - verziókövetés által. A Szállítói Adatbázisba 3 hónap alatt 76 Minősített Szállító mintegy 6400 terméket töltött fel. Ezen termékekről szóló árajánlatot az 1500 regisztrált ajánlatkérő könnyedén Pdf. formátumban letöltheti és felhasználhatja bármelyik program által kiírt pályázati beadványához, így egyszerűsítve a programokban történő részvételt valamint a megfelelő termékek megtalálását. Főbb funkciók - böngésző funkció részletes/kombinált keresési funkcióval: 1. keresési lehetőség kulcsszóra, amely lehet a szállító nevében, a termék nevében vagy leírásában 2. keresési lehetőség a termék származási országára 3. az ajánlatkérő adatainak eljuttatása a szállító részére, - egy termék kiválasztása esetén hasonló (a pályázati felhívások szerint megfelelően „összehasonlítható” kritériumnak megfelelő) termékek listázása, és azok árainak összehasonlítása, - közvetlen megrendelés funkció lehetőségének megteremtése - automatikus számláló megjelenítése a főoldalon, mely megmutatja a minősített szállítók számát, a jóváhagyott termékek számát, a letöltött ajánlatok számát, és a közvetlen megrendelések számát - verziókövetés - revision log - a termék árának valamint egyéb főbb paraméterek nyomon követése, - automatikus levél kiküldési lehetőség cégeknek, termékelutasítás, regisztráció elutasítása esetén, - termékek további szerkesztése az adminisztrációs felületen - árajánlatok megjelenítési funkciója - különböző termékkörökre kiírt pályázatok termékcsoportonkénti szétválasztása - a szállítói adatbázis felületéről küldött e-mailek tárolása