Zemplén Computer Gyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelőségű Társaság

Zemplén Computer Gyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelőségű Társaság

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Cegbemutató
Társaságunk 2000. 12.04-én alakult , azóta a város legnagyobb számítástechnikai üzletévé nőtte ki magát.
Sátoraljaújhely frekventált területén lévő üzlet számítástechnikai, irodatechnikai kereskedelemmel, valamint ezek szervizelésével foglalkozik. Jelenleg 4 főt foglalkoztat.A lakosság kiszolgálásán kívül, a helyi és környező települések, Hegyköz, Bodrogköz vállalkozásaival, intézményeivel, hivatalaival jó kapcsolatot alakított ki az évek során. Több céggel folyamatos havi karbantartási szerződéseink vannak, aminek keretében rendszergazdai tevékenységeket is elvégzünk.
Esettanulmány
A Sátoraljaújhelyi szervizünktől 30 Km-re lévő Dókaholding Zrt. Karcsai telephelye. Több tevékenységgel foglalkozó cég. Mezőgazdasági tevékenységeket, könyvelő irodát, valamint gépjármű szervizt és ehhez kapcsolódó vizsgaközpontot működtetnek. Ennek megfelelően több számítógépes hálózatot működtetnek. Többek között folyamatos kapcsolatban állnak a Közlekedési Felügyelettel is, a gépjármű vizsgáztatások miatt.
A számítástechnikai rendszerük elavult volt, az egymástól távolabb álló épületekben elszigetelve használták a számítógépeket és nem volt kapcsolat a különböző részegységek között. Ha valamilyen számítógépes problémájuk volt, alkalmanként hívtak szervizeseket az egyedi problémák megoldására, esetenként mindig kiszállási díjat és eseti díjakat fizettek érte. Volt amikor napokat kellett várni, amíg egy szervizes ki tudott autókázni a Sátoraljaújhelytől kb 30 km-re lévő településre. A faluban ott nincs megfelelő szakember sem olyan cég aki ezt a feladatot el tudná látni.
Miután cégünket megkereste a Dókaholding Zrt. ügyvezetője, és megbízott minket a rendszerük folyamatos felügyeletére és új rendszer kiépítésére, havi karbantartási szerviz szerződés keretében, felülvizsgáltuk a rendszerüket.
Új számítógépeket szoftvereket telepítettünk a telephelyükre, összekötöttük a különböző szakterületeket hálózat bővítéssel, hogy egymás között is megfelelő legyen az információ áramlás és ne azzal kelljen nekik az időt tölteni, hogy az épületek között járkálnak, ha valami információra van szükségük. Egy központi NAS adatbázis szerver lett kialakítva az adatbázisok mentésére, amit megfelelő jogosultságokkal el lehet bárhonnan érni.
A szervizszerződésünk alapján beállítottunk egy távoli elérést is, amivel bármilyen probléma esetén azonnal rá tudunk nézni a szervizünkből is a rendszerükre, és azonnali segítséget tudunk nyújtani az aktuális problémájukra.
Ezáltal nem kell napot vagy napokat várniuk arra, hogy egy külső szervizes kiszálljon a telephelyükre. Hiszen amikor pl. a gépjármű vizsgaközpontjukba probléma adódik a vizsgáztatáshoz szükséges számítógépükkel, mi azonnal tudunk tudunk reagálni a hibára és megoldást nyújtani arra.

Ezzel a komplex megoldással, időt és pénzt takarítottunk meg a Zrt-nek és a folyamatos felügyelettel biztosítjuk a zökkenőmentes működésüket.