Luno Innováció Kft.

Luno Innováció Kft.

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

A Luno Innováció Kft. mikro-, kis- és középvállalkozások részére készít személyre szabott ügyviteli, folyamattámogató rendszereket. Jelentős tapasztalattal rendelkezik a követeléskezelési megoldások fejlesztésében.

Esettanulmány

Budapesti székhelyű fuvarszervezéssel és raktározással évek óta foglalkozó kisvállalkozás.
Az említett kisvállalkozás a raktározási tevékenységbe 2016-ban elején vágott bele. A raktár bérlése mellett szükségük volt egy megfelelő szoftverre, ami kezeli a ki és bevételezéseket, készletnyilvántartást tranzakciós alapon valamint ellátja a dokumentációs követelményeket.
A Luno Kft. 3 hónap alatt kifejlesztette a szükséges szoftvert. Az ügyféllel történő folyamatos helyszíni egyeztetések eredményeképpen sikerült teljesen az ügyfél folyamataihoz és igényeihez szabni a szoftvert. Ezzel a vállalkozás alapelvéhez igazodva személyre szabott megoldásost sikerült szállítani. A szoftver elnevezése: FLOW-STOCK.
Büszkék vagyunk, hogy szoftverrel az indulás óta semmilyen fennakadás, rendszerhiba nem történt.