Cégelme kft.

Cégelme kft.

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

A Cégelme KFt a Cégelme CRM szoftver forgalmazására és fejlesztésére alakult.
Termékeit eladási illetve bérbeadási konstrukcióban is egyaránt árulja.

Temékeink

Esettanulmány

8 értékesítővel és 9 bolttal rendelkező kiskereskedelmi ügyfél.
A Szoftverünk bevezetése elött hagyta ott 2 értékesítője akik vitték az ügyfeleik jó részét az új munkahelyükre.
Az értékesítők minden tudásukat az ügyfeleikről fejben tartották. A cég ki volt szolgáltatva az üzletkötő tudásának mivel az ügyfelek személyes információi illetve a korábbi igéretek mind fejben voltak nyilvántartva.
A CRM rendszer bevezetését követően bármely üzletkötő munkája szoros kontrol alatt tartható és értékelhető.
Amennyiben egy értékesítő elmegy akár 10 perccel ezután beültethető egy másik értékesítő a helyére és minden információval rendelkezni fog az ügyfelekről. Az előző üzletkötő ígéreteiről tud és és folytatni tudja a félbeszakadt folyamatokat.
Az új üzletköztő beültetve a régi helyére egy pillantással látja az ügyfél forgalmát vásárlási szokásait , személyes családi információit, és úgy tudja folytatni a félbemaradt igéreteket mintha a régi üzletkötő folytatná.