GriffSoft Informatikai Zrt.

GriffSoft Informatikai Zrt.

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest

Cégbemutató

A GriffSoft Zrt. közel 30 éves eredményes szakmai múlttal rendelkező magyar ügyviteli szoftverfejlesztő és informatikai részvénytársaság. A cég által fejlesztett FORRÁS ügyviteli rendszer egyes moduljait országosan mintegy 900 termelő vállalat, kül- és belkereskedelmi, illetve szolgáltató cég, minisztérium, országos hatáskörű szerv, költségvetési intézmény használja a könyvelési, pénzügyi, gazdálkodási, logisztikai, termelési és egyéb feladatainak kezelésére. A vállalat magyar tulajdonú, gazdálkodása stabil és nyereséges, foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 150 főt. Árbevételünk ügyviteli szoftverek licencének értékesítéséből és bevezetéséből, valamint a rendszerhez kapcsolódó szolgáltatások, kiegészítő fejlesztések ellátásából származik.

Esettanulmány

A Steelvent 2000 Zrt. 1992-ben alakult, jelenleg 78 munkatársat foglalkoztat, 564 ezer eurós alaptökével rendelkező, teljes egészében magyar tulajdonban lévő gyártó cég. A székhely és a fő gyártóbázis Miskolcon található; e mellett Nógrád megyében a bátonyterenyei gyáregységben is van termelési és értékesítési tevékenység. Több kereskedelmi képviselet is található Budapesten és Veszprémben.
A cég az elmúlt években folyamatos technológiai fejlesztéseket hajtott végre azért, hogy Magyarország vezető táblás kerítés, mobilkerítés és gabion gyártója és forgalmazója lehessen.
Széles körben felhasznált kiváló minőségű huzaltermékeket biztosít számos iparág számára.
A folyamatosan növekvő kereslettel és a társadalmi igények változásával párhuzamosan fejlesztik a gyártási technológiát, mely hozzájárul a piaci pozíció erősítéséhez és a piaci lehetőségek szélesítéséhez.

A piaci kihívások egyre összetettebb és bonyolultabb igényeket támasztanak a vállalkozás különböző területeire. A több telephelyes működés, a nagyvolumenű sorozatgyártás mellett az egyedi gyártás, és a projekt szerű összetett kivitelezési munkák, a kis- és nagyker értékesítés is jellemző a vállalatra. Cél volt, hogy az elkülönített egységek mind önállóan mind együttesen hatékonyabban működjenek. Néhány megoldandó feladat:
- Kiemelten fontos az értékesítési tevékenység támogatása: a rövid válaszidők és pontos nyilvántartások mellett az ügyfélelégedettség folyamatos növelése, az igények követése és montírozása, a részletes változó igényeket elemzése.
- A több termelési terület egymás mellett és együtt történő kezelése. A magas minőségi követelmények mellett a huzalgyártás támogatása, miközben a kivitelezés – projekt jellegű – munkák párhuzamos vezénylése; az egyedi igényeket kielégítő termékek gyártása, ad-hock megrendelések kiszolgálása. A több telephelyes működésből adódó logisztikai feladatok támogatása.
- A folyamatos kontrolling információk biztosítása, mely termelési és értékesítés adatok mellett részletes elemzést végez a projektekre.
- A versenyképesség biztosításának fontos eleme a pontosabb költségkalkuláció, és utókalkuláció, melyet egységes elvek szerint kell elvégezni.
- A korábbi informatikai szigetrendszerek integrációja elengedhetetlenné vált. A területek operatív vezetői részére egységes és homogén adattartalom, on-line információra van szükségük a döntések meghozatalához, alátámasztásához.
- Rugalmasság növelése - a változó igények gyorsabb lekezelése.
- A feldolgozási utak rövidítése; automatizmusok támogatása.
- A könyvelési adatok automatikus létrehozása, a kontrolling információk biztosítása minden szinten.

A kiválasztott megoldás a Forrás Integrált Ügyviteli Rendszer lett; a beruházás pályázati támogatásból valósult meg. A lefedett területek a CRM és értékesítés; termelés; beszerzés, logisztika; készletek kezelés; pénzügy, számvitel.
Egységes rendszerbe kerültek az értékesítési folyamatok az árajánlat adásától a rendelésen keresztül a kiszállítások számlázásáig. Automatizmusok támogatják a folyamat minden elemét. Megvalósul a visszaigazolások többszintű kezelése, mely a vállalási határidőt határozza meg.
A sorozatgyártás és egyedi termékek termelési tevékenységét a termelési modul támogatja. A rendszer receptúra (gyártmányleírás) és receptúrához kapcsolódó költség leírás alapján végzi a termék előkalkulációját; gyártási utasítások készíthetők, a norma szerinti anyag utalványozást a rendszer végzi. Gyártott termékek önköltségen való nyilvántartása a gyűjtött költségek alapján. Norma és tényköltségek elemzése.
Az anyaggazdálkodás támogatása kiterjed a beszerzési tevékenység teljes folyamatára. Készletgazdálkodási szempontból a minimum készlet és az allokációs készleteket kezelés is megvalósul. Az elemző kimutatások a forgási sebességről és az elfekvő készletekről egészítik ki a tevékenységet.
Pénzügy - számvitel: A klasszikus értelemben a pénzügyi – számviteli tevékenységek teljes körű támogatása történik.
A bevezetés után számos területen mérhető előnyök keletkeztek, melyek közül néhány:
- Hatékonyabb ügyfél kiszolgálás; Pl: A készletek elkülönítése projektre.
- Gyorsabb válasz a piaci igényekre.
- Homogén, mérhető és egységes információs mélység. Egységes mérés és elemzés.
- Egységes alapokon kialakított folyamatkezelése és követés.
- Utókalkuláció pontosabb alapokon.
- Támogatott döntéselőkészítés.
- Extra információk a könyvelési dimenziók használatával. Ezen dimenziók nem csak a szolgáltatásokat / termékeket, hanem a folyamatokat és szervezeteket is jellemzik. Segítenek értelmezni több szempont szerint egyszerre a vállalat működését.