Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság

Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád-Csanád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

A Microsec zrt. 1984-es alapítása óta a hazai informatikai piac aktív szereplője. Bizalmi szolgáltatóként az elektronikusan hiteles és bizonyító erejű okiratok, valamint az elektronikus aláírás technológiájára épülő üzleti megoldások terén nyújtunk kiemelkedő szolgáltatásokat.
Küldetésünk
Célunk, hogy elektronikus környezetben is hiteles, bizonyító erejű dokumentumok keletkezzenek, és azok megfelelően titkosított formában, biztonságos csatornán jussanak el a feladótól a címzettig. Innovatív megoldásaink révén segítjük a felhasználóbarát elektronikus ügyvitel terjedését és fejlődését mind az állami, mind a magánszektorban. Megoldásaink mindenki számára elérhetővé teszik a hiteles elektronikus ügyintézést és ügykezelést.

a Microsec fő tevékenységei:
a nyilvános kulcsú infrastruktúrán (Public Key Infrastructure, PKI) alapuló üzleti megoldások teljes körű szolgáltatása;
a magyarországi cégnyilvántartási és céginformációs rendszer fejlesztése, üzemeltetése és a technikai háttér biztosítása

Esettanulmány

A Vöröskő Kft. (Euronics Magyarország) 6 telephellyel rendelkezik Magyarországon. Éves árbevétele nettó 70 milliárd Ft volt 2020-ban. Magyarországi nagyvállalatként több mint 125 beszállítóval és vevővel áll szerződéses kapcsolatban.
A papír alapú ügyintézés alapvetően lassú, a szerződések aláírása körülményes volt. A COVID-19 járvány okozta gazdasági leállás, majd az azóta egyre inkább fokozódó gazdasági változások a fenti folyamatokban megjelenő hátrányokat és hiányosságokat egyre inkább előtérbe helyezték. A beszállítókkal és a viszonteladókkal történő szerződéskötések, a megrendelések, a teljesítés igazolások, a szállítólevelek, a számlák kiállítása stb. rengeteg papírt generáltak, amelyek későbbi tárolása és rendszerezése, kereshetősége egyre körülményessebbé és költségesebbé vált. További problémát jelentett a hosszabb szerződéses dokumentumok – akár 100 oldalas szerződések – minden oldalának egyenkénti szignózása is, ami a cégjegyzésre jogosult vezetőktől sok értékes időt vett el.
A kiválasztási folyamat végén a Microsec on-premise web-Szignó megoldására esett a választás, a következő okok miatt:
• Az on-premise web-Szignó széleskörű funkcionalitás listája: aláírási, aláíratási work-flow folyamatok támogatása (például: aláíró sorrend megadása, helyettes beállítása, jóváhagyói funkció biztosítása, aláírási megjegyzések támogatása stb.), tömeges aláírási funkció biztosítása egyedi aláírásképpel, felhasználói fiók és tárhely biztosítása a felhasználóknak, teljes mértékben pozícionálható aláíráskép használatának lehetősége
• Desktopról és mobilról egyaránt teljes funkcionalitással elérhető megoldás.
• Az on-premise web-Szignó integráció nélkül is teljes funkcionalitással képes működni, ezért a megoldás könnyen használható, jól skálázható és rugalmas, gyorsan telepíthető saját infrastruktúrába is, így az érzékeny dokumentumok nem hagyják el a biztonságos vállalati infrastruktúrát, ez megnyugtató volt a partnereik számára is.
• Egyszerű implementáció, integráció és üzemeltetés.