iKont Építőipari Fejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság

iKont Építőipari Fejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád-Csanád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

Az iKont egy olyan hardvert és szoftvert magába foglaló komplex rendszer, amelynek célja, hogy mikro szintű kontrollt biztosítson közvetlenül terepen azáltal, hogy közben informatikai megoldásokkal és ipari technológiával minél több feladatot átvegyen a felhasználójától (legyen az fizikai munkás a terepen, vagy irodai adminisztrátor, mérnök).
A fejlesztés során figyelembe vettük az építőiparban történő megvalósítási helyzeteket és helyszíneket, így a szoftver önállóan az építési konténer nélkül is használható, akár csak telefonos applikációkon keresztül is.

Temékeink

Esettanulmány

Pest megye, 18főt dolgoztató építőipari cég
Az építőipar a digitális megoldásokat a három alapvető fázis (tervezés, kivitelezés, üzemeltetés) közül a egyelőre inkább a tervezés területén alkalmazzák, illetve sziget-szerűen használnak szoftvert az üzemeltetés területén.
Adott Pest megyei cégnél a munkaerőhiány nyomást gyakorol a vezetőre, ezért kénytelen az elvárási szempontjaikat csökkenteni a felvétel során. Ez kimaradásokat, alacsonyabb minőségű munkavégzést, akár lopásokat is eredményezhet. További problémákat eredményez az is, hogy csak igen kevés munkáltatónál jellemző valódi képzés és hatékony eligazítás az adott komplexebb építési folyamatnál, így a már amúgy is alacsonyabb kompetenciával rendelkező munkavállaló nem tudja pontosan, hogy mit és hogyan kell végrehajtania. Egyre sűrűbbé válik a „Igen, főnök, értem főnök. Nap végére kész lesz főnök”. – de nap végére nem hogy nem lesz kész, de amit csinált kevéske, azt sem jó. Általában egy sablon munkavédelmi oktatás hivatott ellátni az adott projektre vonatkozó szükséges munkavédelmi képzést. A szükséges alapanyagok nem megfelelően kezelt rendelése és felhasználása , folyamatos anyaghiányhoz, vagy többszöri anyagbeszerzéshez vezet, ami felhasználásának pontatlansága fölösleges kiadásokat von maga után. Sok építkezésen nincs utánkövetve az eszközök használata, így például egy esetleges meghibásodás esetén, ahol bizonyítható, hogy külső behatás történt, nem tudja a vezető számon kérni a dolgozót, aki felelős a rongálásért. Szintén az után követés és ellenőrzés hiányából eredően számos lopás is történik. Mindkét probléma magas plusz költségeket von maga után. A nem aktualizált, papír alapú terv dokumentációból fakadóan felesleges kivitelezések, hibajegyek, az elvégzett munkarészeknél minőségi és mennyiségi problémák merülnek fel . Az adatok felvitele, a dokumentumok kezelése még mindig sok vállalkozásnál papír alapon, jobb esetben excel táblázatokban (azonnal vagy utólagosan) történik. Ez időigényes, magában foglalja a tévedés, kimaradás kockázatát, de
Úgy véljük, az építőiparban a fentebb felvázolt hiányok kiküszöbölésével sokkal könnyebben lehetne ellenőrizni, kontrollálni és átlátni, mind pedig az előkészületi és záró folyamatokat Cégünk szoftver és hardver szolgáltatásait bevezetve, a bemutatott cégnél pontosabban tudták tartani az adott projekt vállalt határidejét és költségvetését, így kevesebb többletköltség merült fel, köszönhetően a megfelelő alapanyag ellátásnak, amely kizárta a szükségtelen utórendeléseket, későbbi anyagbeszerzéseket. Az applikáció használatával naprakészen tudták követni az építkezéshez szükséges erőforrások készletezését, a folyamatos ellenőrzés által megszűntek a munkavállalói késések, a várt munkatempó által határidőben elkészültek a feladatok. Ikont rendszer a következő területekre ajánljuk
Az iKont rendszert főként a következő területekre ajánljuk:
-projektmenedzsment,
-kivitelezési és irányítási menedzsment,
-menedzsmenti kimutatások,
-valós idejű statisztikák,
-anyag és eszköz logisztika és kontroll,
-minőség kontroll,
-munka teljesítmény kontroll,
-személyzeti kontroll,
-pénzügyi kontroll,
-munkavédelem.

A mi fő fókuszunk, hogy a fenti problémákra ajánlott/jelenleg használt, nem hatékony, drága eszközöket, fokozatosan kiváltsuk digitális megoldásokkal, területtől függően 20-80% megtakarítást biztosítva az ügyfeleknek és egy körben komoly pénzügyi eredményt elérve. Szinte bármihez nyúlhatunk a kivitelezés során, ott jelentős megtakarítási potenciál rejtőzik.