PENTATRADE Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

PENTATRADE Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest

Cégbemutató

A Pentatrade Kft 1990-ben, gazdasági illetve számítástechnikai szakemberek által alapított informatikai vállalat, melynek éves forgalma több mint 300 millió forintos és minden üzleti évét pozitív eredménnyel zárt.
Vállalatok munkafolyamatainak felmérésével, optimalizálásával, a felmerülő problémák megoldásával, meglévő infrastruktúra fejlesztésével, kiépítésével és szakmai oktatásokkal, trainingekkel foglalkozunk magas színvonalon. Felhasználva az eddigi több mint negyed évszázados tapasztalatainkat, munkatársaink a közép vállalkozásoktól az országos cégekig, belső működésük felmérése után, versenyképes megoldást tudnak nyújtani ügyfeleinknek.

Esettanulmány

A cég jogelődje Antal György magánvállalkozása volt, amely 1986-ban alakult egy esztergagéppel.
Ezzel a berendezéssel a Keszthelyi Vasipari Szövetkezet részére gyártott alkatrészeket és a megrendelők száma folyamatosan bővült.
1995-ben már export lehetősége is adódott. Az akkori ügyfél, az ausztriai IFE AG még ma is megrendelője. A megbízható minőségi munkának köszönhetően folyamatosan nőtt a külföldi megrendelők száma, valamint a termékek félesége. Jelenleg már közel tíz állandó külföldi megrendelője van.
A magánvállalkozás a folyamatos technikai, technológiai fejlesztést követően 1999 áprilisában alakult át kft-vé, és azóta is folyamatosan fejlődik.
Főbb termékek:
- forgácsolt, hegesztett fém alkatrészek
- személyszállító közúti és vasúti járművek automata ajtóinak alkatrészei, szerelt részegységei
- tehergépkocsi felépítmények alkatrészei, részegységei
- vibrációs adagoló és osztályozó berendezések alkatrészei, részegységei
Az Antal Forgácsoló Kft.-nek a Mago.net ERP rendszer folyamatos használatával egyedi igényei keletkeztek a rendszerrel szemben. Ezek az igények a kisebb riport módosításoktól a komplexebb folyamat követés megvalósításáig terjedtek. A folyamat követés megvalósítása komplexitásából adódóan egy új alkalmazás fejlesztését indokolta, mely a Mago.net rendszer egy új moduljaként értelmezhető.
Az Antal Kft. főfolyamata:
A beérkező ügyfél ajánlatkérés alapján üzletileg megalapozott ajánlatok kiadása és az ezeket követő megrendelések végrehajtása az ügyféligények és az üzleti haszon figyelembevételével, a teljes nyomon követhetőség és informatikai rendszerrel támogatott dokumentálhatóság és releváns lekérdezhetőség mellett.
Az Antal Kft. folyamat követésre vonatkozó igényei, azaz az üzleti probléma:
A Mago.net rendszer gyártási modulja a gyártási folyamatot egységként kezeli. A rendszerben ugyan lehetőség van az erőforrások magas szintű összerendelésére, azonban az Antal Kft. igényei a rendszer határain túl mutattak, mivel szerettek volna az egyes gyártó gépekre vonatkozó, valamint a gépeken dolgozó alkalmazottak munkájáról szóló részletes kimutatásokat lekérdezni. Ezeket az adatokat a Mago.net rendszer csak összevontan tartja nyilván, az Antal Kft. igényei azonban az elemi szintű adatokra vonatkoztak.

Az Antal Forgácsoló Kft.-nél jelentkező üzleti problémára szolgáltatott megoldás a Mago.net rendszer különálló moduljaként értelmezhető alkalmazás fejlesztés volt. Az alkalmazás a PentaPlanner fantázianevet kapta, elsődleges funkciója a gyártási műveletek (munkák) lejelentése.
A munka lejelentő elsődleges feladata az üzemi tevékenységek regisztrálása és a kapott adatok szinkronizálása a Mago.net rendszerével. A feldolgozott adatok alapján különféle statisztikai kimutatások készíthetők, mint például gépek és gépcsoportok összesített és részletes statisztikája, valamint különféle dolgozói teljesítmény kimutatások.
A lejelentő a Magoban létrehozott, illetve elindított gyártási rendelések adataira épül: szükséges alapanyagok és ezek mennyisége, a gyártási megrendeléshez kapcsolódó műveletek, valamint ezek tervezett beállítási és feldolgozási ideje. Amint Mago-ban a gyártási rendelés státusza indítottra változik (beindítjuk a gyártást) a lejelentő munkafelvételi felületén megjelennek adott gyártási rendeléshez tartozó műveletek.
A lejelentő a dolgozók adatait (név, ID) a Mago.net adatbázis Munkások táblájából, a munkacsoportok adatait pedig a vállalat erőforrások táblájából nyeri ki.
A releváns, dolgozók által lejelentett adatok a Mago.net adatbázis megfelelő tábláival szinkronizálásra kerülnek.