Arkance Systems HU Kft.

Arkance Systems HU Kft.

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

A Arkance Systems HU Kft. elődje 1991-ben alakult, elsősorban AutoCAD-alapú konstrukciós tervezés és a gépgyártás-technológia területén ért el sikereket.
Az Autodesk-kel kialakított kapcsolat a későbbiekben meghatározóvá vált a cég életében több tízezer szoftver licenc telepítésével ma az ország egyetlen Platina fokozatú partnere. A globális digitalizáció és az Ipar 4.0 pillérei mentén támogatjuk sikeresen partnereinket saját üzleti és szakmai céljaik megvalósításában.
A térinformatika rohamos fejlődését már a kilencvenes évek elején felismerve: az Autodesk és MapInfo alaptechnológiákra épülő fejlesztésekkel támogatja az üzemeltetők és döntéshozók munkáját.
1996-ban kötöttünk szerződést a szimultán 5 tengelyes marás úttörőjével, az Openmind-dal a hyperMILL hazai képviseletére.
2021. április 1-től Arkance Systems HU Kft.-re változott a vállalat neve.

Esettanulmány

„A Festo vezető szerepet tölt be az automatizálás technikában, valamint a műszaki oktatás területén. A Festo célja vevőinek maximális termelési hatékonyságának biztosítása és versenyelőnyhöz juttatása… A Festo az árbevételének 8,5%-át kutatásra és fejlesztésre fordítja. Az eredmény: évente átlagosan 100 új termék!” (https://www.festo.com)
A magyar iparban nagy hagyománya van a kreativitásnak és a mély szakmai tudásnak, ami vonzóvá teszi hazánkat a multinacionális cégek szemében a magas hozzáadott érték termelés területén is. Ennek megvalósításához a legmodernebb üzleti-gyártási folyamatok és technológiai eszközök (hardver, szoftver) alkalmazása elkerülhetetlen.

- Gyártóeszköz fejlesztés -
A Festo-AM egyik részlege egyedi gépeket berendezéseket tervez és gyárt. A tervezéshez több szakág és több mérnök kolléga összehangolt együttműködése szükséges. A tervezés és a gyártás folyamán a termék folyamatosan alakul, változik. Az üzemeltetés és karbantartás/felújítás során ezekhez egy karbantartott, up-to-date műszaki dokumentáció (3D modell, 2D rajz, számítások, írott dokumentáció,…) szükséges.
A változatos, komplex és dinamikusan változó berendezések digitális párjainak (DigitalTwin) létrehozása és azok karbantartása kritikus a hatékony tervezés-gyártás-üzemeltetés szempontjából, hogy a termékek és a folyamatok a fizikai térben a gyártás és üzemeltetés folyamán maximális megbízhatósággal és termelékenységgel teljesítsenek.
- Szerszámüzem -
Ahogy a technológiai világ más szegmenseiben, a Festo palettáján szereplő termékek is egyre több műanyag alkatrészt tartalmaznak a korszerű műanyagok kedvező tulajdonságai miatt. A műanyag alkatrészek nagy sorozatban és magas minőségben való előállításának még ma is a legelterjedtebb módja a fröccsöntés, ahol napjainkban a fröccsöntött alkatrészek komplexitása jelentősen nőtt, ezzel szemben a méretük egyre kisebb lett. A fröccsöntéshez szükséges ultraprecíziós szerszámoknak a tervezése és gyártása nagy szakértelmet és csúcstechnológiás megmunkálási folyamatot igényel.
A fröccsöntő szerszámok komplex geometriája és nem ritkán néhány tized milliméteres részleteinek kidolgozása az elvárt pontossággal és felületi minőséggel nagy kihívást jelent. A nagy pontosságú CNC berendezések működtetéséhez különösen jó minőségű és megbízható CNC programok szükségesek, hogy az elvárt magas minőségű és pontosságú fröccsöntőszerszámalkatrészek, és tömb szikraforgácsoló elektródák készüljenek. Tovább fokozza a gyártókkal szemben támasztott eddig is magas követelményeket az egyre zsugorodó gyártási időkeret.
A Festo-AM Kft. folyamatosan fejleszti tervezési és gyártási kompetenciáit, ami magában foglalja mind a technikai eszközök (hardver-szoftver) karbantartását, mind pedig kollégáik továbbképzést.
- Gyártóeszköz fejlesztés -
A 3D modellezés jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt 20 évben, de egy 3D modell megléte a 4. ipari forradalom idején már nem elegendő a sikerhez egy tervező-gyártó csapatban.
A piaci igények, az ipari digitalizáció új megoldásokat követel. Ilyenek az egyes monoton tervezési lépések, kalkulációk automatizálása. A komplex, nagy elemszámú összeállítások, azok asszociatív rajzainak, darabjegyzékeinek, az egyes tervváltozatoknak és azok módosítási folyamatának kezelése elengedhetetlen.
Az Autodesk Product Design & Manufacturing Collection biztosítja a robusztus hátteret egy komplex gépipari tervezéshez, benne a konstruktőri munka támogatásához szükséges eszközökkel. Az ebben a rendszerben létrehozott tervezési adatok egy tervadatkezelő rendszeren (Autodesk Vault) keresztül szabályozottan oszthatók meg a tervezési-gyártási csoport tagjai között. A tervadatkezelő rendszer segítségével könnyen előkereshető akár egy több éve legyártott berendezés pótalkatrész dokumentációja és könnyen kezelhetők a szoros tervezési-gyártási határidők is.
- Szerszámüzem -
A korszerű, nagy pontosságú 5 tengelyes CNC marógépek üzemeltetése jelentős előnyt biztosít a gyártónak, amennyiben a minőség-határidő-költség projektháromszögben az optimális arányokra törekszik. Ehhez a megmunkáló berendezésekhez szükséges egy pontosan illesztett (posztprocesszor) nagypontosságú, komplex megmunkálási feladatok hatékony programozására alkalmas megoldás, amit az Openmind hyperMILL szoftvere biztosít, így nincs szükség kockázatos kézi beavatkozásra se a CNC programba, se a kész alkatrész utómunkálására.
A hyperMILL különösen alkalmas a nagy komplexitású felületek 3-5 tengelyes CNC marás tervezésére. A folyamatban használt szerszámok, technológiai paraméterek és eljárások „szab

Weboldal: