ReSeT 67 Számítástechnikai Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Betéti Társaság

ReSeT 67 Számítástechnikai Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Betéti Társaság

Hajdú-Bihar megye

Cégbemutató

A ReSeT 67 Bt. magánszemélyek által alapított cég, mely 1994-ben kezdte meg működését. Tevékenységének főbb köre: számítástechnikai rendszerfejlesztés, rendszerszervezés és számítástechnikai szaktanácsadás. Cégünk elsősorban önkormányzati területen működő vállalkozások tevékenységét segíti ügyviteli programokkal, illetve ezekkel kapcsolatos folyamatos tanácsadással. A cég 1996-ban felvállalta a Apolló Szoftver Kft. által kifejlesztett integrált ügyviteli programcsalád Kelet-magyarországi képviseletét, illetve a MaXoft Kft. munkaügyi és bérelszámoló rendszerek értékesítését. Jelenleg három magasan kvalifikált fővel látja el debreceni telephellyel tevékenységét, illetve nagyobb projekteknél külső munkatársakat is bevon a fejlesztési munkába. Szakmai és technikai segítségével stratégiai partnerei is hozzájárulnak a feladatok sikeres ellátásához. Cégünk évről évre emelkedő árbevétel mellett nyereségesen fejlődik. Számítástechnikai gépparkunk, amelyet folyamatosan fejlesztünk, lehetővé tesz

Temékeink

Esettanulmány

egészségügyi, startup , 5 milliárd HUF beruházás
Átfogó informatikai megoldásra volt szükség. Olyan integrált rendszerre, ami teljes körűen kiszolgálja a különböző területek igényeit. (Front és Back Office). Vállalatirányitási rendszer bevezetése mellett döntött a vezetőség. Kulcsfelhasználók bevonásával teljes vállalati működés átvilágítása során megtervezték az új rendszer bevezetésének feladatait. Összegyűjtötték az elvárásokat az új programmal kapcsolatosan és megkezdődött a az ajánlatok bemutatók megtekintése. A többlépcsős válogatás és bemutató eredményeként az SQL Apolló vállalatirányítási rendszer mellett döntöttek. 
Első körben a megfelelő technikai féltetlek megteremtésére volt szükség. Új hálózat kiépítése, új szerverek beszerzése és üzembehelyezése. Rendszertelepítés, felhasználói körök kialakítása, törzsadatok előzményadatok (nyitó) migrálása. Célcsoportos rendszer betanítás, előre nem látható és a bevezetés közben felmerülő problémák feladatok megoldása. 

Az új rendszer bevezetésével elkerülhetök lettek a többszöri felesleges adatbevitelek. A felhasználók tevékenységének egyedi azonosítóval és időbélyeggel történő nyomón követése átláthatóvá tette a keletkezett adatokat, bizonylatokat és azok keletkezési körülményeit. Analitikák és az új rendszerben található előre paraméterezett automatizmusok segítségével kialakult adatkonzisztencia. Átláthatóvá vált a különböző területek működése, eredménye és ráfordításai. A vezetőség végső információs igénye (pl. kintlévőségi lista) naprakészen bármikor rendelkezésre áll és lekérdezhető. Adminisztrációs folyamatok (pl. pénztár kezelése) időigénye lecsökkent. A szabályos működés és jogszabályi követés teljes mértékben megvalósult. Több idő maradt olyan elemzések és ellenőrzések elvégzésére, mely tovább javíthatják és erősíthetik a cég piaci pozícióját.