Kardi-Soft Szoftverfejlesztő Kft.

Kardi-Soft Szoftverfejlesztő Kft.

Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos

Cégbemutató

Cégünk 2004-ben, a háziorvosi és magánorvosi szoftverek fejlesztésében és karbantartásában közel 10 éves tapasztalattal rendelkező kollegánk vezetésével alakult meg. Azóta egészségügyi szoftvereinket az ország számos pontján használják, reményeink szerint nagy megelégedettséggel. Csapatunkat orvos kollegánk erősíti, biztosítva azt, hogy fejlesztéseink a szakmaspecifikus felhasználói igényeket is maximálisan kielégítsék. A különböző betegnyilvántartó és vényíró programok fejlesztése mellett foglalkozunk számítástechnikai és orvosi eszközök beszerzésével és karbantartásával is, komplex megoldást kínálva ezáltal ügyfeleinknek.

Esettanulmány

A rendszer bevezetés Győr-Moson-Sopron megye legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatójánál történt. A intézmény több, mint 30 típusú magán szakrendeléstípussal rendelkezik, a betegellátás előjegyzés alapon zajlik.
Az ellátóintézmény komplexitása olyan testreszabható és egyéb alkalmazásokkal integrálható szoftveres megoldást kívánt, ami kellően rugalmas minden intézményspecifikus feladat ellátására.
A DokiRex szoftver bevezetése nagymértékben hozzájárult az adminisztráció hatékonyságához. Nem csak az adatrögzítés minősége és sebessége javult, de a lekérdezési lehetőségeknek köszönhetően a kontrolling terület is fejlődött, míg a CRM funkciók segítségével az ügyfélelégedettség és ügyfélgenerálás terén ért el korábban nem tapasztalt eredményeket az intézmény.