A digitalizáció újraindítja a turisztikai ipart

A turizmus fontossága megkérdőjelezhetetlen, hiszen a hazai gazdaság teljesítményének nagy részét az iparág biztosította, biztosítja ma is. Ahhoz, hogy a járvány okozta kiesés után a szakma ne csak a túlélésért harcoljon, hanem hogy a helyzetet megpróbálja előnyére fordítani, szakmai tudás és nem utolsó sorban források kellettek. Azonban a koronavírus okozta nehézségek előtt is elkezdődött már a szakma átalakulása. A digitális fejlesztés elkerülhetetlen volt, hiszen a világháló által minden információ szinte azonnal elérhetővé vált, mely magával hozta az online foglalást, az utazásszervezők kihagyásával önálló utazások szervezését, a fapados légitársaságok kínálatát kihasználva az olcsó párnapos városlátogatásokat. A talpon maradáshoz egy út kínálkozott, mégpedig a digitalizáció.

A felismerést követően, a digitális fejlődés támogatására alakult meg a turisztikai területeket képviselő szakmai szervezetek elnökletével Magyarországon elsőként létrehozott Digitális Turizmus Szövetség (DTSZ). A hazai utazási irodák, a szállodaszektor, a rendezvényszervezés és a vendéglátóipar szereplői által, valamint az országos és a fővárosi iparkamara vezetőivel, továbbá a digitalizáció, infokommunikáció, a fenntartható utazási élménypiacok tanácsadóinak részvételével a szövetség célja, hogy az új igényeknek, új feltételeknek megfelelve versenyképesebbé tegyék az iparágat.

A szervezet célja, hogy egyfajta hidat képezzen az informatikai és infokommunikációs ágazatok, valamint a turizmus iparágak szereplői, a szakmai szervezetek és a döntéshozó steakholdereket között. Feladatuk, hogy a digitális kompetenciahiány okozta űrt a piacon azonnal használható, könnyen bevezethető megoldásokkal, cselekvési akciótervekkel csökkentsék és meghatározzák a lemaradás okát. A sikeres fejlődés érdekében a piaci szereplőknek megfelelő tájékoztatást, edukációt és képzési rendszereket biztosítanak, kiemelve a hazai és uniós források elérhetővé tételét.

A cél a hosszú távú fejlesztési célok érdekében létrehozni Magyarország és Budapest jó nemzetközi gyakorlatokra és innovatív megoldásokra alapuló digitális turisztikai ökoszisztémáját. Ehhez szervezett keretek közé terelik a szakmai szervezetek közötti együttműködést, de törekednek a regionális desztinációk felzárkóztatására is. A szakma jeles képviselői által alapított DTSZ elnökségi tagjai között a Modern Vállalkozások Programjának szakmai vezetője, a MKIK Digitalizációs Kollégiumának titkára Czimbalmos Levente képviseli a program célját, azt, hogy az ágazat képviselői tanácsadói támogatással elindulhassanak a digitális fejlődés útján.

A fejlődéshez azonban elengedhetetlen a meglevő helyzet, a digitális érettség alapos feltérképezése után a komoly tervezés, a megfelelő szakmai partner és a szükséges forrás rendelkezésre állása. A Modern Vállalkozások Programjának tanácsadói sokféle informatikai megoldással segítették már a vállalkozásokat a digitális fejlesztésekben. A tanácsadói audit, az aktuális digitális állapot felmérése után a turisztikai szektor több képviselője indult el a fejlődés útján, így a versenytársakat megelőzve indíthatták el a megvalósítást.

A Modern Vállalkozások Programja által útjára indított „Vállalkozz Digitálisan” rendezvénysorozat balatonfüredi eseményének fókuszában is a digitális turizmusfejlesztés áll. Az október 19-én megrendezésre kerülő eseményen a résztvevők megtudhatják, hogy mit is adott a digitalizáció a vendéglátásnak, milyen az a turizmusfejlesztés, mely hosszú távon is versenyképes a digitális korban. Az előadások során megismerhetik, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzethez alkalmazkodva a szolgáltatók milyen intézkedéseket vezettek be, melyektől a vendégek biztonságban érezhetik magunkat. Ezek közül jó néhány összefügg a digitalizációval, gondoljunk csak az érintésmentes fizetésre, az érintkezésmentes (online) be- és kijelentkezésre, az okostelefonnal nyitható szállodai szobákra vagy a házhozszállítási rendszer kidolgozására. rendezvényen a részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz között.

További információ és regisztráció: https/esemenyek/esemeny.html?cid=8717

Forrás: https://turizmus.com/szabalyozas-orszagmarketing/megalakult-a-digitalis-turizmus-szovetseg-1175897