33 milliárdos támogatást kaphatnak a vidéki vállalkozások

Digitális- és technológiafejlesztésre, kapacitásbővítésre igényelhetnek akár 153 millió forintot a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások. A fejlesztésekre adott forrás akár 50 %-a informatikai fejlesztésre fordítható, melyhez a Modern Vállalkozások Programja tanácsadói hálózata szakmai segítséget is tud nyújtani a cégvezetőknek. A szakértők ingyenesen auditálnak, vagyis felmérik az adott cég digitalizációs szükségleteit, és személyre szabott tanácsokat adnak a megfelelő fejlesztésekhez.

 

A koronavírus-járvány miatt a legtöbb vállalkozás egy gyors kényszerdigitalizációs folyamaton ment át néhány hét alatt. A járvány által kikényszerített digitális fejlődés útjára kellett lépniük a cégeknek, akár profilt váltva vagy éppen a szolgáltatásaikat bővítve. A rendkívüli átállás, az otthoni munkavégzés rugalmasabbá tette a hazai szereplőket, az informatikailag előrehaladottabb cégek pedig előnyösebb helyzetbe kerültek az elmúlt hónapokban. Sokan viszont forráshiány miatt nem tudtak eddig a fejlesztésekkel foglalkozni, így a sokkszerűen érkező járványhelyzetben már nem is tudtak lépni.

 

Számukra jelenthet segítséget a május 29-től megnyíló, 33,3 Mrd keretösszegű GINOP-1.2.8-20 pályázati felhívás, mely visszatérítendő pályázati forrás akár 70%-ban vissza nem térítendő támogatásba is átfordulhat, ezzel segítve a cégek technológiafejlesztését, kapacitásbővítését és digitalizációját. A pályázat egyik kiemelt sajátossága, hogy szemben a korábbi gyakorlatokkal, nincs kötelező hitelfelvétel, és az eredményesen pályázó cégek akár 153,5 millió forintot is elnyerhetnek.

 

A cégek az elnyert támogatást fordíthatják eszközbeszerzésre, vállalatirányítási rendszerek megvásárlására és üzembe helyezésére, az adminisztratív vagy gyártási folyamatok automatizálására is. Felhasználható akár olyan megoldásokra, mint egy webshop létrehozása, amelyről a mostani válság alatt is megmutatkozott, hogy a kiskereskedelmi szereplők túlélését biztosíthatja az üzlethelyiség zárvatartása mellett is. De az a vállalkozás, amely az értékesítést ki tudja terjeszteni az internetre is, „békeidőben” is megtöbbszörözheti az árbevételét, és csökkentheti a beszállítóktól való függését is. A pályázati források emellett akár a dolgozók digitális képzésére is felhasználhatók.

 

Az érdeklődőket tanácsadással is segíti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Programja: a pályázó cégeknek nem kell egyedül kitalálniuk, hogy milyen megoldásokra, termékekre lehet szükségük, a Program ugyanis ingyenes tanácsadást biztosít, ezzel a pályázat oroszlánrészét is magára vállalva. A cégek így a számos általános piaci ajánlat között is könnyebben eligazodhatnak, ráadásul a tanácsadók cégekre szabott javaslatokat tesznek, és a vállalkozások számára valóban szükséges eszközök megvételét is felmérik. Így bármely szereplőt hozzásegíthetnek ahhoz, hogy digitálisan felkészült vállalkozás lehessen. A kérelmezők kizárólag a Modern Vállalkozások Programjának weboldalán megtalálható szállítói és termék katalógusból válogathatnak az informatikai fejlesztéseik során, ami az IKT megoldásszállítók szempontjából azt jelenti, hogy aki eddig nem volt Partnere a Modern Vállalkozások Programjának, vagy esetleg nem töltött még fel terméket, itt a lehetőség, hogy csatlakozzon a Programhoz.

 

„Az IT ágazat bizonyított a válság kezelésében. Példaértékű összefogással és felajánlásokkal csökkentették a krízishelyzetben a gazdaságra és főként a cégekre nehezedő nyomást. A Modern Vállalkozások Programja keretében működő digitális segélyvonalhoz érkezett felajánlásokért külön köszönet illeti meg azokat az IT cégeket, akik termékeiket, szolgáltatásaikat, vagy akár szakmai tudásukat elérhetővé tették a bajba jutott vállalkozások számára. Ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy a digitalizáció nem a válságkezelés megoldása, de annál inkább eszköze, amely az ilyen és ehhez szélsőséges helyzetekben rugalmasságot, működésfolytonosságot, „válságállóságot” biztosíthat” – mondta el Czimbalmos Levente, a Program szakmai vezetője. A szakértő kiemelte: a Modern Vállalkozások Program célja a most megjelent pályázat kapcsán is az, hogy a kérelmező vállalkozások magabiztosan tudjanak választani és jó, megbízható termékekhez jussanak. Ehhez pedig a Program szakértői és tanácsadói hálózata jelenti a garanciát.

 

A szakértői segítség bevonása mellett szól, hogy a GINOP-1.2.8-20 folyamatos elbírálású, tehát fontos, hogy a pályázni vágyók gyorsan reagáljanak, mivel a kérelmek beérkezési sorrendjében döntenek a jelentkezők között. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 33,3 milliárd forint. A pályázatról további részleteket közérthetően megfogalmazva a https://www.vallalkozzdigitalisan.hu/palyazatok_forraslehetosegek honlapon találhatnak az érdeklődők.