Minden, amit a vállalkozóknak tudni érdemes


A program célja, hogy a hazai vállalkozások első kézből kaphassanak tájékoztatást a digitális vállalkozásfejlesztés külső finanszírozásának lehetőségeiről és a legújabb informatikai trendekről.

A modern technológia fejlődésével a vállalkozások számára kiemelt fontosságú kérdés lett, hogy biztonságban tudják adataikat, emellett az elektronikus ügyintézéshez, valamint a cégkapu bevezetéséhez is alkalmazkodniuk kell. Egyebek mellett ezekről a témákról is ingyenesen tájékozódhattak a résztvevő vállalkozások a Digitális KKV Napon Hódmezővásárhelyen, amelyet kedd délelőtt a Fekete Sasban tartottak meg.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Programjában, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével megvalósuló rendezvény keretében a vállalkozások képviselői előadásokat hallhattak az e-ügyintézésről, a cégkapuról, az adatbiztonsági kockázatokról, valamint az adatok megvédéséhez szükséges eszközökről.

A rendezvény előtt, Tráserné Oláh Zsuzsanna, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára elmondta, az előadásokra vállalkozókat vártak, hiszen az idei évtől mindenképp használniuk kell a cégkaput, illetve régóta használják az ügyfélkaput, ám vannak még kavarodások, így nem árt tisztázni, hogy mikor milyen ügyeket lehet elektronikusan intézni.

„A másik téma az adatbiztonság, vírusvédelem kérdése, milyen kockázatokat rejt az az információmennyiség, amit digitálisan tárolunk.” – fejtette ki, majd hozzátette, az is fontos téma, hogy mire lehet a tárolt adatokat felhasználni. Az előadókkal az összes kockázati tényezőt górcső alá vették.

A mai napon a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., a Certop Kft., valamint a PC Trade System Kft. munkatársai is tartottak előadást. A Modern Vállalkozások Programja egy szemléletformáló projekt, amelynek keretében tanácsokkal, rendezvényekkel, előadásokkal segítik a vállalkozásokat. Azok a vállalkozások, amelyek bekerülnek a projektbe, kedvezményes szolgáltatásokat is kaphatnak.



Forrás: http://www.vasarhely24.com/vasarhely/minden-amit-a-vallalkozoknak-tudni-erdemes-digitalis-kkv-nap-hodmezovasarhelyen