Szeptemberben indul a Digitális Jólét Tőke- és Hitelprogram

2018 szeptemberétől 0%-os, legfeljebb 200 millió forint összegű uniós forrású hitelt igényelhetnek digitális fejlesztéseikhez a hazai kis- és közepes, illetve startup vállalkozások.

A Digitális Jólét Pénzügyi Program keretében ma megjelent Digitális Jólét Hitelprogram célja, hogy kedvezményes finanszírozást nyújtson olyan innovatív vállalkozásoknak, amelyek a versenyképességüket erősítő, a Digitális Jólét Program (DJP) stratégiai célkitűzéseihez illeszkedő digitális fejlesztéseikhez keresnek forrást. A hitelt a Magyar Fejlesztési Bank az MFB Pontok hálózatán keresztül közvetíti a vállalkozások számára.

A Digitális Jólét Program (DJP) célja, hogy Magyarország minden polgára és vállalkozása a digitalizáció nyertesei közé kerülhessen. A vállalkozások versenyképességét erősítő innovatív digitális fejlesztések támogatása önmagán túlmutató jelentőségű, mert hozzájárul az adott cég exportképességének növeléséhez, a munkavállalók digitális kompetenciáinak fejlesztéséhez, az érintett ágazat technológiai fejlettségi szintjének emeléséhez és a nemzetgazdasági szintű versenyképesség erősítéséhez is. 

Az előzetes piacelemzés szerint az érintett vállalkozási körnek csak korlátos lehetősége van finanszírozási források bevonására digitális termék- és szolgáltatásfejlesztési projektjeihez, ezért a DJP kezdeményezte a Digitális Jólét Hitelprogram (GINOP-8.2.6-18) elindítását. A 7,5 milliárd forint keretösszegű hitelprogram kedvezményes, 0%-os hitellel támogatja a mikro-, kis-, és középvállalkozások, startupok digitális termék- és szolgáltatás-fejlesztési projektjeit. A konvergencia régióban (azaz a közép-magyarországi régión kívül) működő vállalkozások 2018 szeptemberétől az MFB Pontokon igényelhetik a kedvezményes, minimum 5 millió, maximum 200 millió forint összegű hitelt.

Az uniós forrásból, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében kialakított konstrukció újdonsága a nagyfokú rugalmasság. A hitelt – bizonyos kereteken belül - tárgyi eszköz beszerzésre, szolgáltatási tevékenységekhez kapcsolódó költségekre és díjakra, jogi, közjegyzői és szabadalmi költségekre, hazai kiállításon, vásáron való részvétel költségeire, külpiaci terjeszkedést segítő szolgáltatások vásárlására, a projekt szakmai megvalósításában közreműködő munkatársak személyi jellegű ráfordításaira, útiköltségre, kiküldetési költségre, vagy akár irodabérlésre is igénybe lehet venni.

A hitelből finanszírozni tervezett projekteknek illeszkedniük kell a DJP stratégiai céljaihoz, ezért az igényeket egy előminősítés keretében a DJP által felkért ágazati digitalizációs szakértők véleményezik az innovatív tartalom, a megvalósíthatóság és a finanszírozhatóság szempontjait mérlegelve. Az előminősítés folyamata az immár 3 éve sikeresen működő Modern Vállalkozások Programjának (MVP) keretein belül zajlik majd. Az előzetes várakozások szerint az MVP keretében „Digitálisan Felkészült Vállalkozásnak” minősített vállalkozások közül többen a hitelprogramban is részt vesznek majd.

A Digitális Jólét Pénzügyi Program eredményeként várhatóan 300-350 hazai vállalkozás digitális termék- és szolgáltatás-fejlesztési projektje jut visszatérítendő pénzügyi támogatáshoz, segítve az érintett vállalkozások eredményes bekapcsolódását a digitális ökoszisztémába.

A hitelprogramról bővebb információ a www.palyazat.gov.hu/szechenyi_2020 és a www.mfb.hu oldalon érhető el. A Digitális Jólét Program stratégiai céljairól és az előminősítés szempontjairól a digitalisjoletprogram.hu oldal nyújt további információt.

(Innovációs és Technológiai Minisztérium)


Forrás: http://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/infokommunikacioert-es-fogyasztovedelemert-felelos-allamtitkar/hirek/szeptemberben-indul-a-digitalis-jolet-hitelprogram