Az internet a gazdaság egyik mozgatórugója, mégis keveset költünk a használatára

A GVI felmérése során 300, legalább húsz főt foglalkoztató hazai kis- és középvállalkozást kérdeztek meg arról, hogy működésük során hogyan használják a világhálót. A magyarországi cégek közel 90 százaléka úgy érzi, súlyos gondot jelentene a működésében, ha egy hétig nem működne az internet, ennek ellenére a megkérdezettek többsége (52 százalék) árbevétele kevesebb mint 1 százalékát fordítja számítástechnikai és távközlési eszközök vételére és üzemeltetésére. 

A felmérésben résztvevő vállalkozások mindegyike használja valamilyen formában az internetet működése során. A legáltalánosabb felhasználási módok közé az ügyfelekkel történő kapcsolattartás, a saját honlap üzemeltetése és az ügyintézés tartozik. A válaszadók több mint fele az interneten tájékozódik a piaci folyamatokról és az új jogszabályokról, valamint itt keres üzleti partnereket és beszállítókat. A kis- és középvállalkozások körülbelül 40 százaléka használja az internetet új munkatársak toborzására, üzleti tanácsok keresésére, a konkurencia árainak és üzleti magatartásának figyelésére. A termékek és szolgáltatások reklámozása vagy árusítása, valamint a közösségi média használata azonban a kevésbé elterjedt felhasználási módok közé tartozik.

2010-ben és 2017-ben a megkérdezett cégek ugyanakkora aránya (84 százaléka) üzemeltet saját honlapot, azonban az elmúlt 7 évben a legnagyobb változás a hazai kkv-k internethasználati szokásaiban történt. Az információs forradalom ellenére kevesebb cégnél használják az online értékesítést, a versenytársak árainak interneten keresztüli megfigyelését és az üzleti partnerek interneten keresztüli figyelését.