Aki lemarad, kimarad

Debrecenben rendezték meg a Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! rendezvénysorozat 118. információs napját, ahol a szakma képviselői mellett Nagy Feró, a Beatrice frontembere is a modern technológiák hatékonyságáról beszélt a jelenlévőknek.

A rendezvényt Dr. Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy a térség vállalkozóinak van hová fejlődniük digitálisan, ezért fontos a Modern Vállalkozások Programjának törekvése: az információtechnológiai megoldások alkalmazásának hasznosságára felhívni a figyelmet. Elmondta, hogy Debrecen város célkitűzése minden debreceni polgárt legalább készség szinten megtanítani a digitális megoldások alkalmazására, melyek nélkül ma már elképzelhetetlen életünk.

Dr. Skultéti Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára szerint minden cégvezetőnek tisztában kell lennie azzal, hol tart jelenleg, s mely rendezőelvek mentén szeretne haladni. Ez a szakmai igényesség szükséges a vállalati stratégia kialakításához, a hosszú távú fejlődéshez. Ebben tud segíteni a Modern Vállalkozások Programja, melyet egyúttal úttörő kezdeményezésnek nevezett a főtitkár asszony.

A konferencián beszédet mondott Gódor Csaba, a Miniszterelnökség Infokommunikációs Koordinációs Főosztály Parlamenti Államtitkárságának főosztályvezetője is. 
„A cégek fejlődésének gátja általánosságban a forrás- és motivációhiányban, illetve a kormányzati háttér hiányában keresendő. Ezért a kormányzat törekszik arra, hogy kézzel fogható pluszt adjon a vállalkozásoknak, aktívan segítse őket a stratégia, így a digitális stratégia alkotásban egyaránt.” – hangsúlyozta a főosztályvezető.
Véleménye szerint az állam digitális stratégiája mankó lehet a vállalkozásoknak abban, milyen infokommunikációs térben gondolkodik az állam, milyen igazodási, s egyben kapcsolódási pontokat tud adni digitalizációs területen.

Tőle Koleszár Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezető IKT tanácsadója vette át a szót.
„Jelentős probléma, hogy a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások rendkívül kis mértékben használják a digitális eszközöket és szolgáltatásokat, ami versenyhátrányt okoz. Például az ügyfélkezelésre alkalmas szoftverek tekintetében hazánk az utolsó az Európai Unióban. Egy novemberben megjelent, szintén európai kutatás tanulsága alapján a korszerűtlen informatikai eszközök a munkavállalók évente 19 munkanapnyi kiesését is okozhatják. Ez az erőforrás pazarlás pedig tudatos tervezéssel megelőzhető lenne.”
A szakember ismertette, melyek a digitális lemaradást kiváltó okok hazánkban. Egyrészt a finanszírozási nehézségek, a forráshiány, másrészt a hiányos és téves információk a digitális technológiákról, valamint az IKT eszközök használatából eredő versenyelőny felismerésének hiánya. Kimutatható, hogy akár 40 %-kal nagyobb forgalom realizálható abban az üzletben, ahol bankkártyával is lehet fizetni, mint ahol csak készpénzt fogadnak el a vásárlóktól. Sok cégvezető tart az átláthatóságtól, ellenőrizhetőségtől is, továbbá az adatvédelmi aggályok szintén gátját szabják a fejlődésnek. 

Megoldást egy olyan országos, szemléletformáló program jelenthet, amilyen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Informatika a Társadalomért Egyesület és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által megvalósított Modern Vállalkozások Programja. A projekt legfontosabb pillére a 28 fős tanácsadói hálózat működtetése. Az IKT tanácsadók ingyenes cégauditot végeznek, felmérik a vállalkozások digitális helyzetét, majd javaslatot tesznek az informatikai fejlesztési stratégiára, s tájékoztatnak a rendelkezésre álló pályázati forrásokról egyaránt. A cégek ezt követően megkaphatják a Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést, mely +5 %-os pályázati többlettámogatást jelent további pályázatokon. A program része a kedvezményes voucher rendszer, a szemléletformáló tudástár, ill. az országos információs nap rendezvénysorozat is.

Már több, mint 4300 céglátogatás és 3800 sikeres audit történt a Modern Vállalkozások Programjának keretében, s 2900  vállalkozás szerezte meg a Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítő oklevelet. Az eddigi eredmények igazolják, hogy egyre több vállalkozás indult el a digitális fejlődés útján, ezzel elősegítve gazdaságosabb és hatékonyabb működésüket.

Érdeklődve fogadta a közönség Nagy Feró énekes, dalszövegíró megjelenését, aki a digitális eszközökhöz való viszonyáról, és a zenészek számára megkerülhetetlen közösségi jelenlétről tartott előadást. 
„Annak idején az Atari komputeremen írtam a 8 óra munka című slágert. Már akkor jelen volt az életemben az informatika. Azóta még jobban felgyorsult az információáramlás körülöttünk. Régen boltokba került a lemez, s egy év múlva derült ki, mennyien érdeklődtek iránta. Most ez az idő lerövidült. Elkészül a nóta, 1 hétre rá útjára indítjuk a videoportálokon. Látjuk valós időben, mennyien hallgatták meg, ami jó fokmérője, hogy tetszik-e a dal a közönségnek? A rajongókkal való kapcsolattartás pedig a személyes találkozókon kívül a közösségi hálókon folyik, ezért az okoskütyüket én is rendszeresen használom.”

A program Digitális kommunikáció - kit hogyan szólítsunk meg? témájú kerekasztal-beszélgetéssel zárult.